Magyarázni, csak magyarul lehet. Az utolsó szó jogán alábbi szójegyzék segítségével megpróbáljuk egy lapon említeni mindazt, mi máshol nem említhető egy lapon. Nem hivatalos definíciókat, hanem hozzávetőleges közelítését próbáljuk meg körvonalazni, hogy mit értünk az alábbiakon. Teljesség igénye nélkül.

Legtöbbet félreértett fogalmaink egyike. Az évszázadokig hatalmon lévő egyház nem mutatott alázatot, viszont megkövetelte. Az általános elvilágiasodás és hitehagyás, racionalizmus szükségszerű következményei lettek ennek az álszent magatartásnak. Az alázatot ma is rendre összekeverik a megalázkodással.

Ellentéte a lineáris, más szóval horizontális. A nyugati elme racionális túlsúlya mára kizárólagosan képviseli gondolkodásunkat. Elvesztettük képességünket vertikálisan, függőlegesen látni a világot és benne önmagunkat. Pedig kultúránk és nyelvünk ezerszám őrzi, hogy valaha nem volt magasabb dimenzióktól megfosztott a látásunk. Mára a felszínben élünk és tagadjuk, hogy alatta, vagy felette lenne bármi is. Ma már csak mennyisége van mindennek, valaha még az időnek, a számoknak, a színeknek is volt minőségük. Tekintetünket többé már nem emeljük az égre, és arra is képtelenekké váltunk, hogy magunkba lássunk. Mikroszkóppal kutatjuk a belsőt, távcsővel a külsőt, utánozni akarjuk a Teremtőt, miközben állapotszerű ájultságban élünk.

Az élet célja boldogság. Akkor miért az a sok szenvedés, amin a testetöltött léleknek át kell mennie? Tükör által homályban, illúziókat hiszünk valóságosnak, délibáb városokat tűzünk ki uticélul. A boldogság nem más, mint megszabadulás ezektől a tévhitektől. Felismerve, hogy nem az érzékszerveink által tapasztalható világ hajszolása a célunk, felismerve, hogy egymást nem boldogíthatjuk, ember a másikat nem teheti boldoggá, megérthetjük, hogy a valódi boldogság nem függ időtől, nem más, mint ,,a jó birtoklása az elvesztés félelme nélkül" (Hang-médium)
Leggyakoribb hibánk, mikor boldogságnak hisszük a bódultságot, a narkotikumok által okozott ideiglenes örömérzést.

A bűnnel társul a büntetés is, mint következmény. Ez pedig hamis istenképpel bíró civilizációnk számára egyenlő volt a haragvó-büntető önkényes Isten büntetésével. E fogalom helytelen használata is sokakat eltávolított az erkölcsös életviteltől. Ha a bűnt úgy fognánk fel, mint helytelen tetteink, szavaink, gondolataink negatív következményeit, nem okolhatnánk semmilyen külső személyt. Akkor végre szembesülnénk saját hazugságainkkal, miszerint hibáink következményeinek nem más az oka! Ha neki megyek a falnak és fájdalmamban lerombolom a falat, attól én nem leszek különb, tettem csupán elfedi fájdalmamat, annak következményeit látszólag enyhíti, de okait nem szünteti meg és ennek az lesz a vége, hogy mindezt addig nem hagyom abba, míg az összes utamban álló tárgyat, személyt el nem takarítom. Ez az önbecsapás minden veszekedés és háború oka.

Minden életre nevelő könyv, tanítás ezzel a két fogalommal kellene kezdődjön! A materializmus és a globalizáció korában, ami nem kényezteti el az érzékeinket és nem növeli szenvedélyeinket (kéjvágy), nem jár anyagi haszonnal (bírvágy), nem segít a karrierépítésben (hatalomvágy), divatjamúlttá vált. Az emberiség nem most kezdett el visszafelé élni, de mára fénysebességgel száguld a kárhozat sugárútján. Valamennyi vallás magja az erkölcsre fókuszált. Judeo-keresztény civilizációnk teljesen meghasonlott, megboldogult kultúrája valamennyi erényével szembefordult és teljes átéléssel élteti az ellenerők imádatát és szolgálatát. Korunk embere bekötött szemmel táncol a szakadék szélén. Gyermekeinket villanypásztor (TV) őrzi, öregeinket intézményeink dolgozzák fel és készítik fel a mielőbbi elmúlásra. A határtalan szabadság nevében a felnövekvő generációt többé nem korlátozza erkölcs, könnyű szívvel zárják most még aktív szüleiket pár év múlva intézetekbe.
És mi van azokkal, akik dacolva az árral kitartanak és új kor eljövetelét hirdetik? Mivel a zűrzavar hatalmas, nem könnyű iránytűt találni, kire hallgassunk. Egyenes gerinc, következetes magatartás, szavak és tettek egymást fedése a kulcs.

Életünk legnagyobb felismerése, leszámolás az illúziókkal, szélsőségek követése helyett a középút választása, megvilágosodás. Rájönni itt létünk okára, hogy eljussunk a szerzés kényszerétől az adás képességéig. Jézus Krisztus nem csak tanította e fogalmat, hanem életével mindent odaadott az emberiségnek, megépítette a hidat a reménytelenségből a reménybe, utat mutatott a kiúttalanságból.

Keresztény világképünk Sátánja, a buddhizmus Márája olyan külső erő, mely utonjárásunkban sikerrel akadályoz. Ám elfeledjük ismét, hogy ez az erő nélkülünk semmit nem tehet. Mi adunk szabad kezet, hogy rajtunk keresztül kifejthesse áldatlan tevékenységét. A kísértés nem más, mint az az illúzió, hogy boldogságunk megszerzéséhez másra van szükségünk. Eleve illúzió, hogy szerzés útján akarunk elérni egy magasabb létállapotpot. a valóság éppen ellentétes ezzel: lemondás, odaadás, mindent-adás útján élhetjük meg a boldogság állapotát, már itt a földön. A kísértések pont azért vannak, hogy sorozatos kudarcok által vegyük már észre, hogy valaha rossz fele indultunk és ideje megfordulni. Ez a megfordulás a metanoia, a gondolkodás-átalakítás.

Ma már csak hagyományokról lehet szó. Ám ha az ember elég messzire lát, akkor többé-kevésbé rekonstruálható egy egységes hagyomány, mely többezer részre törve is magán hordja az egész vonásait. Ezekből a részekből lettek az emberiség univerzális hite individuálissá válásakor a vallások.

Minden projektünk e fogalommal és ellentétpárjával kezdődik. Hatalom és szolgálat analógiájának megértésé feloldja itt létünk titkát. Nem uralkodni jöttünk, hanem szolgálni. Amíg gondolkodásunkat nem alakítottuk át, addig ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy szerzés útján boldogítjuk magunkat és másokat. Szerzés és hatalmunk gyakorlása által. Vágyaink kielégítése és fokozása által. Gondolkodásunk mindaddig át nem alakított, amíg kifordított módon gondolkodunk. Másokon uralkodunk és magunkat szolgáljuk. Ezen kell változtatnunk. Ezt az életet azért kaptuk, hogy megtanuljunk magunkon uralkodni, és másokat odaadóan szolgálni. A hatalom-szolgálat analógia a három fő vágy közül a harmadik megnyilvánulási területe.

Hamvas Béla tradicionalista írónk szerint mintegy 2600 éve nagy fordulat következett be az emberiség életében. Ekkor történt egy nagy átmenet az univerzálisból az individuálisba, az addig átlátszó exisztencia egy korrupt lefokozott életet eredményezett. Az addig egyetemes hagyományok különböző érdekeknek alárendelt vallásokat eredményeztek. Ebből a nagy elhomályosodásban lettek a világ világosságai az egyre korcsosuló emberiség tanítói, a nagy vallási rendszerek alapítói, bár az alapítók nem vallást hoztak, hanem kiutat, gyógyírt. Tekintettel a befogadó népek kultúrájára elhozták a szintézist. A létrontás következményei miatt a tanításokat egyre kevesebben értették, ezért élesen elvált a tanítások belső értői és külső követői tábora. A külső követők hatalomra jutva szörnyű pusztítások árán akarták eltüntetni a belső megélőket. Mivel keleten nem gyakoroltak hatalmat a külső követők sem, így ott jobban megőrződtek a belső tanítások is.

A magyar szakralitás, azaz életszentség az egyetemes spiritualitás része. Földi létünkben nem kell nagyfokú tisztánlátás ahhoz, hogy meglássuk, hogy alavetően két erővonal érvényesül. Az egyik az érdekérvényesítő hatalomorientált, mely nincs tekintettel még szövetségesére sem, ellenségeiről pedig vagy mint felszámolandóról, vagy kirekesztendőről, vagy uralma alá hajtandóról képes gondolkodni. A másik sokkal lágyabb, világunkat búvópatakként hatja át, mely gyakran szenved, de sohasem szenveszt. Népek mögötti szellemiségben is tetten érhető e kettősség. Az előbbi a hódító népek garmadája, míg az utóbbira a történelem során eltűntetett, megzsugorított és megnyomorított népek kis csoportja értendő. Nemzetünk lelki rokonai közé tartoznak a tibetiek, az ujgurok és számtalan indián nép. Nem megnyomorítottságukban osztozunk csupán, de közös szellemi gyökereink is vannak. Valamennyiünk hagyománya végveszélybe került. Összefogásunk - magyarságon belül is - egyedüli esélye az emberiség emberiként való megmaradásának.

Nem újkeletű, mégis uralomra korunk juttatta. A szellem végső ájultsága. A test-lélek-szellem hármasságát már nagyon korán megnyirbálta a hatalomra került nyugati judeo-kereszténység tanító hivatala. A nyugati egyház száműzte a szellemet, az embert kétpólusúvá tette, még a saját szentkönyvét is átírta ehhez. Az egyház hataloméhsége és annak hanyatlásakor megjelenő racionalizmus az észt emelte piedesztálra, nem volt többé szükség a lélekre sem. A pszichológia megteremtése idejére a lélek nem volt egyéb holmi vegetatív testi funkciónál. Ezért Marxnál is materialistább volt Freud.
Az anyagelv kizárólagossága jellemzi uralmon lévő vezérelvünket a tudományt. Csak így hiheti az emberiség, hogy önös tetteinek és érdekének következményeit be lehet söpörni a tenger alá, vagy később ki lehet lőni a káros következményeket a világűrbe.
Ám az emberi szellem mélyreszállásának még nem végső stádiuma az anyagelvűség. Ez csak előkészítője egy ennél is nagyobb hazugságnak, aminek a következő években lehetünk majd elszenvedői.

Felborult világunkban minden érték alulra került. Elvesztettük a mértéket, és összekevertük a sorrendet. Erénnyé vált a mértéktelen hajszolása mindennek, ami mulandó és öt érzékszervvel megragadható. Üldözendő az, ki némán tűri a tömeg harsogását. A sorrend be nem tartása jellemzi a magukat beavatottnak hirdetőket is. Előbb sok pénzt akarnak keresni, hogy legyen miből adakozni. Előbb híresek akarnak lenni és népszerűek. Töltekezni, épülni azt követően már nem lesz idejük. Kiállnak tanítani mielőtt maguk is eleget tanultak volna.

Az öltözködés sosem volt csupán a káros környezeti hatásoktól való védelem eszköze. Koronként változott, de nagyban függött egy kultúra erkölcsi színvonalától, hogy az öltözködés milyen mértékben vált emberi alá-fölé rendeltségnek, rangnak és érzéki kihangsúlyozásnak eszközévé. Egy kultúra süllyedését mi sem jelzi jobban első ránézésre, hogy amit egykor alkalmi módon hordtak, egy idő után munkaruhává válik, mert a hétköznapokban sem a praktikum és célszerűség lesz a döntő, hanem a presztízs. Valaha elegáns megjelenés volt az öltöny és kosztüm, ma pedig biztonsági őrnek csúfolt portások szimbolizálják a céget.
Egy kultúra álszentségének fokmérője a kívül hordott fehérneműk és az utcára vitt erotika. A valaha fürdéskor természetesnek számító meztelenség pedig a pornó- és reklámipar fő kelléke lett. Eltűnt a XX. század egyik radikális forradalmának, a naturizmusnak is a természetessége, egyrészt abból is ipar lett, ahol nagyobb számban művelték, de a testékszerek elterjedésével, a strandok is erotikus vágycentrumokká váltak.

Az újra testet öltés fogalma megértése nélkül értelmezhetetlen a keresztény üdvtanítás is, nem kell feltétlenül kelethez fordulnunk. A reinkarnáció volt a másik vörös posztó az egyház hatalmasainak szemében. Szinte mindent elkövettek a Szentírás cenzúrázása érdekében, de Makk István így is ötven igehelyet mutatott, ami bizonyíték arra, hogy a reinkarnáció szerves része a nyugati hagyománynak és a kereszténység szent könyvének is.
Reinkarnáció nélkül gonosz teremtő lenne, aki béna és fogyatékos embereket teremtene, milyen büntető úr lenne, ki a szülő aljasságáért eleve beteg gyermeket adna a családnak. Hogyan lehetne elég kurta pár év, vagy évtized az emberi önzés és hibák felismerésére és orvoslására!
A lelkek folytonos testet öltése által lehetséges az is, hogy most többszöröse él a földön az előző korok emberiségének. Valamint a reinkarnáció által válik érthetővé, hogy a történelem miért ismétli önmagát.

Az élet célja boldogság, ennek eszköze a szeretni tanítás! ,,A szeretet nem élvezet, hanem áldozat" (Hang). A szeretet adás, nincs köze ahhoz, akinek élete mozgatója a három fő vágy kielégítése, és a szerzés. A szeretet odaadás, mindent-adás, melynek a legvégsőbb példája Jézus köztünk való megszületése, élete, és távozása volt.

A szeretet másik neve, ha eltűrjük mások szeretetlenségét úgy, hogy közben nem vagyunk mulyák, de még sem bántunk vissza.

Kéjvágy, bírvágy, hatalomvágy. Ezzel a három fogalommal tulajdonképp lefedhető az átlagember minden törekvése. Ezen vágyak fenntartása és növelése élete vélt célja, boldogsága. Sorscsapások nélkül alig van ember, aki ráébred ennek értelmetlenségére.
A kéjvágy több, mint nemi ösztön. Kéj, élvezet, öröm, amit érzékszerveink kielégítése útján szerzünk. Testünk öt kapuja kulcsát ezért nem mindegy kinek a kezébe adjuk át.
Bírvágy, másképpen szerzési ösztönünk. Amit nem olvaszthatunk magunkba, azt megszerezni vágyunk, minden áron. Erről lemondani saját boldogságunk árán sem vagyunk hajlandóak, míg nem valami betegség, baleset, vagy egyéb sorscsapás rá nem ébreszt mindezek hiábavalóságára.
Hatalomvágy által igyekszünk önzésünk bábeli tornyát csúcsívesre magasítani és betetőzni.
A belső Bábel alapja a kéjvágy, élvhajhászat, létvágy bebetonozott fundamentuma, falai a birtoklási, szerzési ösztönünk téglái, fanyar gyümölcsének termés-kövei, míg a torony csúcsát a hataloméhes természetünk teszi fel.

A hagyományok univerzálisak voltak, a vallások már a létrontás korának termékei, individuálisak. A hagyományok belső megélések szóban továbbadott gyakorlatai, a vallások külső tapasztalatok és szabályok írásban továbbadott elméletei. A vallásokat megelőzik ezoterikus beavatások, melyek nem hatalomféltésből voltak titkosak, okkultak, hanem azért, mert a létrontás korában nyilvánosságra kerülve, maguk külső dogmákká merevültek volna, és mivel ez ellenkezett volna természetükkel, a tömeg nem birtokolhatta a belső utat, ezért elpusztította volna azt. Minden vallás belső magja ezoterikus, exoterikussá a mag megértésének képtelen követői tették, fenntartva azt hatalommal, terjesztette azt szerzéssel, de sohasem adással.
Mivel korunk nem kedvez a mágikus utaknak, viszont a misztikusnak igen, a történelem során nem szűnt meg a tan ezoterikusnak lenni, csak misztikus kisemberek örökítették tovább. Ahol pedig valamely vallás egyháza megszilárdításában élen járt, ott minden áron terjeszteni akarta a rész vallását, az egész helyett. Ezen bukott analógiák kizárólagos uralomra jutása eredményezte az egyházak elnéptelenedését és a világ elvilágiasodását.

Világunk a polarizáció, az éles ellentétek világává vált. A világosság hitrendszerei búvópatakként csörgedeztek történelmünk során egyre inkább föld alatt érve el többeket. A világ világossága itt volt köztünk, belső élményként most is itt van e világ végezetéig. Ám mikor testben itt volt nem fogadtuk be, később lényét, tanításait zászlónkra tűzve igáztuk le, ki nem szolgált a világ fiainak.

A szellemi úton járók sokszor abba a csapdába esnek, ha nem esznek olyat, mi alacsonyabb energiákat vonna szervezetükbe, azt hiszik, hogy önmagában elég a megvilágosodáshoz. Fokozottabban ügyelnünk kell arra, hogy mit engedünk szánkon kijönni, mint azon bemenni! Az erőszak kerülése nem a hús fogyasztásával kezdődik, de lehet annak folytatása. Az első lépés az, hogy nem kívánok másnak rosszat, akkor sem, ha megbocsáthatatlan bűnt követett el ellenem, nem válaszolok a rosszra bántással, és megtanulok magamon uralkodni, nem másokon. Ebbe az is beletartozik, hogy a magam idejét osztom csak be, nem a másikét. Ezeket ha jól csinálom, akkor van értelme kerülni a hús fogyasztását. Fontos a sorrend, mert ha valaki felcseréli, egy időre szervezete fellélegzik, de előbb-utóbb megmérgezi azt a sok önző gondolat. Számunkra tehát nem más élőlények húsa a legnagyobb méreg. A szellemi útonjárás haladó fokán pedig üdvös minél szigorúbb étrendet és életrendet követnünk.

folytatás folyamatban...