Társaságunk
nem bejegyzett
szervezet, nem folytat semmilyen nyilvános
tanító, vagy térítő
munkát, annál inkább önképzést.
Körünk inkább baráti és
alakulóban lévő, mint sem bármilyen
hierarchiával bíró hivatalos
egyesület. Annak ellenére, hogy a szintézist
kívánjuk megélni a mindennapokban
és kiforrott koncepcióval rendelkezünk
sok területen, nem gondoljuk, hogy sokak
számára népszerű megoldásokat
és minden téren elmélyült
ismereteket nyújthatunk. Tanulmányaink
számos pontján csupán az első
lépéseket tesszük, annak ellenére,
hogy a fő irányelveket már 1996-ban
megfogalmaztuk. Elsősorban tehát olyan jelentkezéseket
várunk, akik bár jól ismernek
egy-egy területet, meg tudják őrizni
nyitottságukat minden morálisan helyes
iránt, ugyanakkor igenis rangsorolnak aszerint,
hogy a kapott ismeretek honnan valóak és
milyen gyümölcsöket teremnek.
Amennyiben
érdeklődésed felkeltették a
tárgyalt témakörök, az alábbi
űrlapmezők kitöltésével jelentkezhetsz
tagjaink sorába. A számodra fontos
témaköröket jelöld meg! Szerkesztőnk
kívánságra hamarosan felveszi
veled a kapcsolatot. Ügyelj az email-cím
pontos kitöltésére!
Ha a kérdőív nem működne, kérlek írj egy emailt valamennyi lap alján található címre!
Copyright (c) 1996-2009 Post Human Research Institute. All rights reserved. http://www.posthuman.hu posthumanhu.@.gmail..com