Alapítólevél

A társaság feladatait és céljait angol kifejezéssel élve a Post Human Research Institute néven lehet fogalmakba sűríteni, vagy magyarul körülírni a következő kifejezéssel lehet: Történelem Előtti és Utáni Idők Kutató Intézete. Az 1996-ban alapított, némi humorral, vállalva a hivatalos tudomány által használt címkét, Áltudományos Társaságnak is nevezhető kutatócsoport hosszú előzményekre nyúlik vissza. Ilyen előzménynek tekinthető a Vízöntőkort beharangozó írások tanulmányozása, az archaikus tradíció, prehisztorikus tanulmányok, szellemtudományi értekezések és az ezoterikus filozófia iránti elkötelezettségünk. Kutatási területünk elsősorban kultúránk és civilizációnk kezdeteire koncentrálódik, az azt létrehozó körülményeket és a magasabb összefüggéseit kutatjuk.

Több forrás birtokába jutva úgy éreztük, hogy azok értékeit nem hagyhatjuk veszni, élnünk kell a ránk szabott feladatok megoldásának lehetőségével. Társaságunk nem zárt, nem tudományos, nem vallásos szervezet, amely elhatárolja magát minden anyagi érdek alá rendelt társadalmi szervezettől, viszont elkötelezettje minden olyan ideológiának, kutatásnak, mely szellemi kultúránk egykori egységének megértéséhez közelebb visz. Valljuk, hogy az Archaikus Tradíció (Ősi Bölcsesség) elsődleges a modern történelemszemlélet és a természettudományok előtt, részint ezek zártsága, fejlődésképtelensége, másrészt idegen (társadalmi, politikai, katonai stb.) érdekek alárendeltsége miatt.

Az Archaikus Tradíció elsődlegessége másrészről is igazolható, ha belegondolunk abba, hogy a jelen korunk szellemi struktúrája kiépülésekor - mintegy 2500 éve a létrontó hatalmak fokozatos előtérbekerülésekor -, ez a tudás inkább rejtett lett, még akkor is ha annak felszíni rétegét megpróbálták popularizálni és degradálni, de ez a próbálkozás az őshagyomány lényegi magját semmilyen módon nem érintette.

Elfogadhatatlannak tartjuk azt a tézist, miszerint az elmúlt 2-300 évben megalapozott és kizárólagossá tett racionális részekrebontó természettudományok akárcsak törekvéseikben is le tudnák fedni az összefüggéseket. Ugyanis tudományunk nem a szintézis tudománya, sokkal inkább a részekre-szedésben igyekszik megtalálni az előrelépést. Nem volt még soha egyetlen kor a történelemben, amelyben a tudomány képviselője oly beképzelt lett volna, hogy azt képzelje, csak idő kérdése s a jelenlegi ismereteink csupán mennyiségi bővítése által közelebb jutunk az emberiség központi jelentőségű problémáinak akár csak megértéséhez, nem hogy megoldásához. S még kevésbé fogadjuk el hitelesnek társadalomtudományunk indoeurópai kultúrprioritáson alapuló egyoldalú elemző szemléletét, mivel minden mást éppen az uralkodó, pillanatnyilag fennálló, tehát mulandó és hanyatló ideiglenes rendnek szolgálatába állít. Mind a természettudományok, mind a társadalomtudományok szemlélete és kutatási gyakorlata hű folytatója a korábbi századokban kiépült egyházi, hatalmi struktúrának, csak éppen a felvilágosultság látszatát öltve.

A tudományos kutatások eredményei, és tisztasága, értsd igazságtartalma, melyek meghatározó jelentőséggel bírnak a jövőre nézve, nem elsősorban katedra függvényei, sokkal inkább függ a tudás iránti elkötelezettségtől és a pártatlanságtól, azaz az egyenlő mérték elvének következetes megvalósításától. Az összefüggések vizsgálatakor előfordul (és hányszor volt már erre példa?), hogy olyan valaki áll elő valami korszakalkotó felismeréssel, akinek nem állt rendelkezésére 3-4 évtized az adatgyűjtésre, mint annak akinek ez a foglalkozása. Az ilyen elme nem kötődik prekoncepciókhoz, s pont ez amit a hivatalosak felrónak neki. Néha csak egy hajszál választja el a zsenit a dilettánstól, engedtessék meg nekik, hogy ne a tudósok ítéljenek felettük. Az Idő nem őket igazolja. Éppen a történelem a bizonyíték arra, hogy a világ sorsát radikálisan azok vitték előre, akik nem voltak hajlandóak hivatalnok-lelkű pályatársaik intő szavát figyelembe venni. Egyetlen zsinórmérték létezik csak, az egyenlő mérték elve. De nemcsak történelmünk jellemzői az itt elmondottak. Éppen a filozófusok nem hallják meg Schopenhauer szavát, amikor azt állította, hogy a filozófia-tanszékek csak cégérei a gondolkodásnak, nem művelői. Vagy említhetnénk a pszichológia és a lélek viszonyát. Nincs még egy tudomány, mely önnön vizsgálatának tárgyát tagadná. A tradíció - az emberiség ősemlékezete - kiiktatásával a tudomány valóban csak számokban kifejezhető adatgyűjtésre szorítkozik, így mentesül annak súlyától, hogy a jelen egyoldalúságához vezető többszintű összetett okokat valójában nemhogy megértse, de egyáltalán közelükbe kerüljön.

A kialakult képmutató állapotok nem kizárólag jelenkorunk tudományos életének velejárói, de egész társadalmi közéletünket is egyaránt jellemzik. Bár kultúrkörünk megkezdett egy részleges revíziót, lásd az allopátián alapuló orvostudomány alternatívájaként a homeopátia és a természetgyógyászat egyre komolyabb súlyt képvisel.

Tanulmányaink folytatásakor azt tapasztaltuk, hogy az ősi szellemi társadalmak kutatói jellemzően a Kelet tradícióinak szentelték munkásságukat. (Pl. Mereskovszkij, Guénon, Hamvas, Brunton.) Ez az elsődlegesség teljességgel érthető és méltánylandó is, hisz az emberiség transzcendentális kapcsolatai és kötődései ott őrződtek meg a legteljesebb formában.

Mi viszont azt valljuk, a jövőben nem koncentrálhatjuk figyelmünket egyetlen kutatási területre, mind a Múltat (nemcsak az utóbbi hatezer évet értve), mind a Jövőt Egységben, a maga Teljességében kell értelmezni, rendre túllépve a materializmus korában ránk erőltetett racionalizmusán, vigyázva arra , hogy ez semmiképp ne jelentsen rossz értelemben vett idealizmust. Törekszünk arra, hogy a kijelentéseinket mindig a bizonyíthatóság talaján állva tegyük, még ha bizonyos vizsgálatok nagyobb nyíltságot és tisztánlátást is követelnek meg, így ezek eredményeit, a hipotéziseket sem hallgathatjuk el.

Pontosan a Kelet eddigi elsődleges szellemtudományi vizsgálata késztetett bennünket arra, hogy figyelmünket saját népünk őstörténete, mitológiája, nyelve iránt fordítsuk, amelyet nem érthetnénk meg az eddig ismertetett kutatási területek bizonyos szintű ismerete nélkül, hiszen szerves egységet képvisel a különböző népek, kultúrák kölcsönhatásában. Valójában többről van itt szó. A magyar nyelv nem egyszerűen megőrzött valamit az ősi metafizikai, ezoterikus rendszerből, leszámítva a múltszázadi nyelvújítást, melynek amennyi gyakorlati haszna volt, legalább annyi kárt tett a magyar nyelv spirituális összefüggéseket kifejező fogalmainak elsorvasztásával -, ennek ellenére még mai formájában is szinte változatlanul őrzi évezredek szellemi megfeleltetések kifejezőképességét.

Bárki aki ezen kutatások akár csak vázlatos kivonatával ismerkedik is, első ránézésre gondolhatná, hogy ezen ismeretek birtokában mi mindenre formálhatnánk jogot, kezdve a felsőbbrendűség-hirdetéstől a területi követelésekig.

Nem elhallgathatóak a jelentkező nehézségek sem, amelyekkel a szintézisre törekvő útkereső szembesül. Nem törekedhetünk a megmerevedett tudomány dogmái és az ősi hagyomány maradványait morzsaként szedegető féligazságokat evidenciaként hirdetők kompromisszumára sem.

Egymástól független források vizsgálata bebizonyította, hogy a Föld eltérő tájain élő népek ősemlékezete egységes, csak az ősi Tükör sok darabra törött szilánkja tükrözi látszólag eltérően a Valóság részleteit. A maradványok legalább részleges rekonstruálása nélkül nem lennénk képesek megérteni ezen Törés Okait. S ha az Okot nem is, az Okozatot nagyjából ismerjük. Ez nem más, mint jelenünk, ill. civilizációnk történelme. E töréspontnál vált a Hagyomány történelemmé, a Kollektív Érték magánvagyonná, a Mi én-né, a Lét életté, a Kultúra civilizációvá. Ez az egész felfogható egy testvérgyilkosság analógiájaként, hisz a Kultúra és a Civilizáció édestestvérek, mint Káin és Ábel.

Hamvas Béla, - René Guénon hagyatékának legnagyobb gondozója -, aki nem elsősorban köznapok tapasztalásain "edződött" elmével látta a világot, a vázolt folyamatokat úgy jellemezte, hogy ez a "létrontás" szükségszerű velejárója az univerzális kultúrából az individuális civilizációba való átmenet korában. A természettudósok már megéreztek egy leheletnyit az archaikus tradíció mélységeiből, bár kevés a bizonyíték arra , hogy az emberiség valóban az épülésére tudja és akarja fordítani e felismeréseket. A történelemtudomány fáziskésése is érthetővé válik, ha arra gondolunk, mennyivel mélyebben gyökerezik tudatunkban a múltunkról alkotott hamis kép, mint természettudományos felfedezéseink. Pont ezek a "találmányok" hitetik el a mai emberrel, hogy felette áll elődeinek. Magát tudományosan a bölcs ember címkéjével látta el, pedig sokkal találóbb lenne a homo amneticus, a felejtő ember titulusával fellépnie a magateremtette piedesztálra.

Világunk fejlődését szolgáló felismerést egyre kevésbé tehet az, ki a múlt óceánját kizárólag annak felszíne alapján kívánja megismerni. A jövő század tudománya, ha evolúció útján nem, akkor revolúció útján végre fogja hajtani az új paradigma kidolgozását. Csak a történelmet figyelembe véve azt látjuk, hogy a régészet eredményei és felismerései folytán kezd kimozdulni a nyelvészet teremtette ingoványon álló elefántcsonttoronyból. E süllyedő "torony" méltó tanúja a múltat ködbe burkoló éránknak. A tornyot még az egyház emelte, s a racionalizmus korának tudománya elörökölte. A történelemhamisítást az egyház ültette, és a tudomány kezei közt felvirágzott. (Nem szabad összekeverni az egyház és tudomány személytelen hierarchiáját azokkal a képviselőikkel, akikben nem a lelketlen hivatalnoklélek munkált, hanem sokkal inkább az önzetlen áldozatvállalással létrehívott felismerés, amely mindig mások, nem ritkán az egész emberiség boldogulását szolgálta.) Először az egyház érdekeit akadályozta az ősi hagyományok élése, így nem csoda, ha tudományunk a megmaradt morzsákkal már nem is tudott mit kezdeni.

Akik megmosolyognák új paradigmát sürgető kutatóink elképzelését, csak attól óvakodjanak, nehogy az elmúló idő őket mosolyogja meg! (Csak egyetlen példa emlékeztetőül: hogyan viszonyultak tudós eleink a XIX. század végén a fizikai kutatásokhoz és ebből következően a fantázia birodalmába utalt találmányok szabadalmaztatásához.)

Valljuk, hogy jövőnk kapuinak kulcsait a múltban eltemették, valamiféle konzervált jólét reményében. Nem valamiféle új tudományos szemléletre van szükség, de nem is letűnt idők elavult nézeteinek érvényesítéséről! Az általunk vallott szintézisre való törekvést nem a New Age mozgalmától kölcsönöztük, mert náluk a közös nevező inkább jelenti az ideológiák, vallások összemosását, összekeverését, ami nem a tisztulást segíti elő hanem a káoszt. Szerintünk a New Age mozgalma nem más, mint a vallásból és tudományból kiábrándultak társasága. Ezzel szemben az Archaikus Tradíció függőleges analógiás rendszerének alkalmazása felfedi a ködösítés, az elfedés eszközeit, okait és eredményein bemutatja, hova vezet, vizsgálva hatásait a jövőre nézve. Nem valamiféle múltbamerülésről, autodidakta, vagy amatőr történészkedésre van szükség (ez kizárólag a kutatás színvonalára és nem a kutató státuszára vonatkozik), hanem a múlt történéseinek nem pusztán felszíni analógiáit jövőre vonatkoztatva, elősegíteni a felfedés nagy munkájának előkészítését.

Milyen területen nyilvánulnak meg kutatásaink? Átfogó képet vázolni is alig lehet, és reményeink szerint a felsorolás tovább fog bővülni. Figyelmünk középpontjába először az ősi szenthelyek (megalitok, később katedrálisok) egy magasabb logikát követő mértani rendben történő elhelyezkedése került. Ezt követte a Ley-vonalak kutatása. Majd Földünk különböző mitológiáinak, vallásainak összehasonlító elemzése következett. Ez utóbbi Munkát jórészt Elődeink, Nagyjaink elvégezték, hisz e feladat nem egy emberéletet kíván. Érintőlegesen foglalkozunk fizikai, energetikai kutatásokkal, ma még műszerekkel gyakorlatilag mérhetetlen sugárzásokkal, amelyek viszont annál inkább hatnak az élet minden területén. (Nem követjük tudósaink azon álláspontját, hogy ami nem mérhető, az nincs is, következésképp nem is árthat.)

Nemzetünk történetének és népünk ősvallásának kutatása a nyelvészet és a néprajz eddigi eredményeinek felhasználásával, de nem csak ezekre korlátozva, létre jött az az igény, hogy kitüntetett figyelmet szenteljünk ennek a területnek. Mindenképpen előrebocsátva azt a tényt, hogy nem zárkózunk el semmilyen értelmezéstől és bizonytalan útkeresőtől, de mi nem vagyunk hajlandóak semmiféle politikai, vagy anyagi érdeknek alárendelni sem a kutatást, sem az eredmények bemutatását, ismerve bizonyos törekvéseket, mozgalmakat, amelyek a még bizonytalan (de nem elvetendő!) elméletek lendületét szeretnék felhasználni saját önös érdekeik szolgálatában.

Bízva abban, hogy a csoportunk a jövőben is sikeresen mentes marad ezen külsőségektől, igyekszik tovább folytatni a mások által megkezdett utat, hogy ismét másokat segíthessünk hozzá egy pozitív szemlélet és jövőkép kialakításához.

1996. október